bartaagnes@yahoo.com   +36205936398
bARTa Creative Studio
Ha igényed van a művészetre!

Rólam

Kiállították önarcképemet 2007-ben a Mai Manó házban és Japánban a Forte Forever kiállítás keretein belül.

Szőcs-Barta Ágnes vagyok. Kisgyermek korom óta érdeklődök a művészetek iránt. 9 évesen már verseket írtam, rajzkészségem pedig már a bölcsődében megmutatkozott. Gyerekként egy festőművésztől vettem órákat, az érettségit követően pedig több művészeti iskolában folytattam tanulmányokat. Elvégeztem többek között egy grafikusi-, egy fotós, egy videó műsor-készítői-, egy divattervezői-, egy lakberendezői-, egy rajzfilm- és egy animációs film készítői szakot. Fotó, grafika és film pályázatokon értem el eredményeket. Régi fotográfiai eljárást mutattam be társaimmal az érdeklődőknek a Sziget Fesztivál fotóssátrában 2001 -ben. Dolgoztam gyakornokként a Duna TV grafikai osztályán, a "Pozitív logika" nevű grafikai cégnél és a Fantázia malom rendezvényszervező cégeknél grafikusként, illetve részt vettem 2008-ban a Hellboy 2 című akciófilm utómunkálataiban is a Cube Effect nevű cég munkatársaként.

Az első gyerekem születése után elkezdett érdekelni a meseírás és a könyvillusztrálás. Később -három gyerekes anyaként- vállalkozóvá váltam, mert így tudtam megoldani, hogy eleget lehessek a gyerekeimmel. Minden évben tartok kézműves táborokat gyerekeknek, készítek filmeket cégeknek, férjemmel együtt pedig kézműves szitanyomással is foglalkozunk. Az általam tervezett mintákból pólóra, táskára készül nyomat.

2022 tavaszán jelent meg az Álom-mentőakció – Unikornis kaland, és 2022 nyarán készült el az Az elszabadult ménes – Lovas kaland a Funnylogic-kal közös munkában. Ezek a játékok a funnylogic.hu-ról rendelhetőek meg online letölthető, vagy kiszállítva, dobozban, nyomtatott formában.

Folyamatosan alkotok. Blogot írok alkotásaimról "Képeim története dióhéjban" címmel missxy.blog.hu.

YouTube csatornámra pedig rövid természetfilmeket készítek és műhelymunkáimról felvett videókból kreálok mozgóképet.

www.youtube.com/c/bARTacreativestudio

Honlapomon és Pinterest csatornámon képeimről készült fotógalériámba is belenézhettek.

www.bartacreativestudio.com/, hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes

Instagram és Facebook oldalaimon pedig többek között felvehetitek velem a kapcsolatot.

www.instagram.com/bartacreativestudio,

www.facebook.com/bARTamuhely,

www.facebook.com/bartacreativestudio

Blogom, ahová alkotós tartalmakat töltök fel.

missxy.blog.hu/

Vegyél hazait, ahol egyes termékeimet nézhetitek meg.

www.vegyelhazait.hu/bolt/bartacreativestudio-2574

Pólómánia, ahol szitázott mintáimból válogathattok és rányomtathatjátok pulcsira, táskára és egyéb tárgyakra.

pm111991.polomania.hu/termekek/?kat=osszes

Donably, ahol támogathattok engem anyagilag is.

www.donably.com/barta-creative-studio

Linkdin, ahol megnézhetitek a bemutatkozásomat.

www.linkedin.com/in/%C3%A1gnes-sz%C5%91cs-barta-631307180/

Pinterest, ahol alkotós ötleteket kaphattok tőlem.

hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes/

 

 

Különleges munkáim

Minden érdekel, ami alkotás

A munkám a hobbim. Mindig dolgozok éppen valamin. Gyerek könyvet írok, illusztrálom, vagy filmet készítek, zajvédőfalat festek egy élhetőbb környezetért, vagy Betlehemet kreálok a Normafára.

Több területen értem el díjakat, elismeréseket. Folyamatosan képzem magam és keresem az új kihívásokat. Rugalmas időbeosztásomnak és változatos munkáimnak hála mindig frissen vágok bele az új feladatokba. Ismerj meg és próbálj ki!

Volt néhány olyan kiállítás pályafutásom során, amikre igazán büszke vagyok.