Gravírozás és vágás, avagy mivel szöszölök olyan sokat mostanában
Tavaly ősszel vettünk egy gravírozó-, és vágógépet otthonra. A férjem bele vetette magát az összeszerelésbe, és a programjának kitanulásába. Volt egy programunk, amit 30 napig ingyen használhattunk. Addig a férjem összerakott egy saját programot a géphez a mi igényeinkhez igazítva. Jól bevált. Én is megtanultam a használatát, nagyon élvezem a vele való munkát.
Nem egy, nem kettő állatos mintám került azóta kivágásra, vagy került rá gravírozva fa lapra általa.
A papírra megrajzolt képeimet Inkscape-ben előkészítem. Az előkészítés után svg-ben és png-ben mentem ki a kész képet. A gravírozónk programjában aztán még sok mindent lehet állítani rajtuk. Lehet forgatni, tükrözni, leszedni vonalakat, menthetjük is. Amikor berendeztem a munkaterületet, -hogy minél több kivágható állat férjen rá a falapomra- akkor azt a munkát el is menthetem, így máskor is kivághatom az ott összerakott állatsereget.
Készültek így gravírozott fülbevalók, medálok, hűtőmágnesek, hajba valók, kulcstartók, kitűzők. Ezek a termékek egyenlőre kézműves vásáron vásárolhatóak meg. A Kiskert piac rendszeres látogatója vagyok már november óta.
A barátság medálok február elején születtek. Nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek. Remélem kedvet kaptok ti is a viselésükre!
A gravírozott rénszarvasos díszeket a karácsonyi időszakban vitték, mint a cukrot és kelendő volt a formabontó vízilovas karácsonyi fakorongunk is.
Unikornisos hűtőmágneseink közül is sok fogyott, amelyeket szintén a gravírozó-, és vágógépünkkel alkottunk meg.
Sok ötlet és terv kavarog még a fejemben a mintákat illetően. Figyeljétek a honlapot, vagy a social média felületeimet, és akkor mindig képben lesztek az újdonságaimmal kapcsolatban! Kövessetek is, és akkor biztosan nem maradtok le a legújabb kedves tárgyam megvásárlásának lehetőségéről!
Jövőhéten újra a blog.hu-s blogomon olvashattok tőlem. Addig is az alábbi elérhetőségeken találhattok meg:
hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes
www.instagram.com/bartacreativestudio
www.facebook.com/bartacreativestudio
www.youtube.com/c/bARTacreativestudio
www.youtube.com/channel/UCMYeOdB0QyaATysRCunOMWg
ha rendelnél a pólóboltomból...
pm111991.polomania.hu/termekek
és ha támogatni szeretnél...
www.donably.com/barta-creative-studio